2013. július 31., szerda

A második fejezetet is megírtuk közösen, ezért azt is fel tudom rakni.
Jó olvasást!

2.fejezet

 

Ruben Synder
Az öcsémre pillantok, aki olyan izgatott akárcsak én.
Nekem kell győznöm, hiszen én vagyok a nagyobb!
A nap égeti a bőrömet és úgy érzem, ha a következő pillanatban nem leszek vízben, elégek. Unottan figyelem a többi versenyzőt, akik bizonyára a kupáról áhítoznak, de egyik sem néz ki túl gyakorlottnak.
És megszólal az indulást jelző síp. Dobhártyarepesztő hangot ad ki magából, és egyszerre rohanunk a víz felé.
Gyorsan felmérem a helyzetet. A 15 versenyzőből hat lány van, és egyikből sem nézem ki, hogy képes lenne lehagyni. Zömében idősebb fickók vannak, most még nem tulajdonítok egyikre sem túl nagy figyelmet. Csak az öcsémre. Vele vigyázni kell, mert jó. Túl jó. Nem engedhetem, hogy elém kerüljön.
Combig belegázolok a vízbe, ráhasalok a deszkámra, és hajtani kezdem magam a legnagyobb hullám felé. Ám nem csak én pályázok rá, a szemem sarkából látom, hogy két lány van a nyomomban. Az egyik rózsaszín bikinit hord, a másik, pedig zöldet. Mogorván néznek egymásra, nem hiszem, hogy túlzottan szimpatizálnának. A szőke hajú beelőz, és oda kiállt valamit a másiknak, aki elfordul balra, és felkerül egy kisebb hullámra.
Gyorsan visszafordulok, észreveszem, hogy alig három méterre van az öcsém, így belehúzok, és felkerülök a magasra  csapó vízre. A partról hallom, ahogy éljenzik a tömeg, és a hangosbemondó is kommentál: „Úgy tűnik idén is sikerült kifognia Rubennek a legnagyobb hullámot és…”
Csinálok egy mutatványt a levegőben.
-„Gyönyörű! És meglovagolja, el sem hiszem! Emberek ez nem semmi …!”
Elégedetten mosolygok magamban, de meghűl a vér az ereimben, amikor így fojtatja.
-„Ám valaki váratlanul feltűnik mögötte. Nagyon szoros a verseny. Milla Mackay ….”
A többit már nem hallom.
Tessék?!
Hátranézek, és az a zöld bikinis csaj van mögöttem.
Ez nem igaz!
Csinál néhány trükköt, majd eltűnik hirtelen. Egyből Seant keresem, de nem látom.
Hova tűnt? Ez nem jelent jót.
Váratlanul nekem csapódik valami olyan erővel, hogy elvesztem az egyensúlyomat. Erre nem számítottam, és a vízbe esek.
Hallom, ahogy a deszkám ketté törik, és a hullámok elnyelnek. Levegőért kapkodok, és nem akarom hallani a megjegyzést, amit a partról közvetítenek.
Valami beleesik még a mélybe. Nem a szörföm. Egy ember...
Elönt a méreg.
Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?! Meg is sérülhettünk volna!
Nézem, ahogy a lány a felszínre úszik, és sajnálattal veszem tudomásul, hogy az ő deszkája épségben megúszta.
Még jobb!
Dühösen felúszok. Azt hiszem nem hallok jól, amikor ilyeneket mondanak.
„Júj, ez csúnya húzás volt, de úgy néz ki mindenki jól van, nem sérültek meg. Blablabla… Sean Synder…. Blabalbalbla… ő vezet…”
Csapkodni kezdek, és rákiabálok a lányra: -Mi a fenét műveltél?!
-Én…? –csodálkozik, köpködve a vizet –Te jöttél nekem!
-Nem én törtem ketté a deszkádat! -ordítom kikelve magamból- Hiszen egy vagyonba került!
Ajánlom, hogy fizesd ki a károkat!
-Nem érdekel, kiestem miattad a versenyből!- kiabálja vissza a deszkájához úszva.
Van képe ilyeneket mondani? Dühösen kiúszok a partra, ahol már körüléljenzik a nyertest. Nem én vagyok az. Nem is egy lány. Hanem ő… az öcsém. Fotók, vakú és a kupa.
Az  az enyém lett volna, ha nincs az a pöffeszkedő mitugrász!
Az arany kupát a kezébe nyomják, amin egy hullám lovas látható, aki átsiklik a nagy víz alagút között. Persze örülök a sikerének, de már majdnem a célnál voltam.
Nekem is a kezembe nyomnak egy Pepsit , ünneplést gyanánt, de nekem roppantul nincs kedvem ehhez. Ezért szótlanul odébb állok.
Egy kar telepedik a vállamra. Sean.
-Tesó, nem jössz ünnepelni, a hullámok királyával?- kérdezi vigyorogva.
Savanyú arcot vágok. -Van egy kis dolgom.
-Mi lehet fontosabb nálam?- hitetlenkedik.
Megveregetem a vállát, és eloldalgok a törött deszkám emlékével.     
 
Szörf a víz alatt
 

Itt is van az első fejezet, jó olvasást kívánok! Minden vélemény számít!



Hullámok között

1.fejezet 

 

Milla Mackay

-Szeretnél indulni a versenyen? –kérdezte kiabálva utánam a nagy bácsim.

Én? Versenyezni? Ugyan már!

Nem sok esélyt látok, hogy valami jó kisülne abból, ha én deszkára állok. Már az első percekben lemosnának a hullámok róla. Szerencsére azért tudok úszni, de nem szeretném vízben találni magam, a verseny alatt. Ám biztos, hogy nem indulok, szóval kár aggódni az ilyenekért. Senki sem tud rávenni.

Búcsút intek Billy bácsinak, és folytatom magányos utamat. Öles léptekkel közeledem a parthoz, ahol már mindenki lázban ég. Plakátok itt, díszek ott… eléggé el tudják túlozni.

A felkelő nap fényével együtt jöttek a rajongók is. Sipítozva, ájuldozva csináltak egy tonna képet a helyszínről, senkit sem kímélve a vaku fényétől. Mindenki a kedvencét bíztatja. A versenyzők a parton sorakoznak, a deszkáikat a homokba állítva, bájolognak a kamerákba. Persze mint mindig, most is vannak kivételek. Az egyik idős fazon nem hajlandó mosolyt erőltetni a képére, így nem is foglalkoznak vele különösebben, pedig egy egész hadseregnyi rajondó tábora van ám! Bugyuta virágfüzérekben flangálnak ide-oda, idegesen várva az ünnepség megnyitását.

Elmélyedve figyelem a sok embert, és nem veszem észre, hogy valaki odaosont mögém.

-Milla, nem is tudtam, hogy pincérlányok is benevezhetnek –szólal meg egy gúnyos hang a hátam mögött. Meg se kell fordulnom, hogy kitaláljam ki az. Jennifer. Nincs jobb elfoglaltsága, minthogy engem piszkáljon, éjjel -nappal.

Átnézek a vállam felett, és ő csípőre tett kézzel pásztáz végig. Már megint azt a csillogós, pink bikinit vette fel, amit Amerikából hozatott. Na, gyönyörű, mondhatom!

Hosszú szőke haját hátradobja, és kihívóan rám vigyorog. A napszemüvegét megigazítva felhúzza az egyik szemöldökét, valamiféle választ várva tőlem.  

-Úgy tudtam szabad, elvégre te is itt vagy!- felelem, és úgy csinálok, mintha nem is hallanám a nevetését. Rövid volt és halk, de megalázó.

Nem kívánok többet kommunikálni vele, ezért elindulok, faképnél hagyva.

Igazából az én nevem nincsen bent a jelentkezők listáján, de most már csak azért is elintézem ezt az ügyet. Nem hagyhatom annyiban a dolgot!

Odaballagok az egyik felállított bódéhoz, és egy idős asszony fogad, az, aki le fogja vezetni a versenyt.

Tisztában vagyok vele, hogy alig van tíz perc a kezdésig, de mégis megpróbálom. Elmondom neki, hogy nevezni akarok, ám ő olyan „sajnálom, de ezzel már elkéstél” választ ad, ennek ellenére nem adom fel a dolgot. Elmesélem, hogy miért, muszáj szerepelnem a versenyen, és végül egy kis könyörgés árán sikerül rábeszélnem. A nevem felkerül egy kis cetlire, a többi 14 mellé.

-A verseny egy perc múlva kezdődik!- szólalt meg a hangos bemondó.

Egy pillanatra megdermedek, mert eszembe jut a deszkám, amit a strandon hagytam.

-Aztán jól lovagold meg a hullámokat! –köszön el tőlem a nő, és én sietős léptekkel kisurranok a bódéból, és próbálok utat törni magamnak az egyre csak növő embertömeg sűrűjében. Annyira sietek, hogy majdnem feldöntöm az egyik kis gyereket, aki egy aprócska zászlót tartva ujjong.

Perceken belül a kezemben szorongatom a deszkám, és a kezdésre éppen hogy visszaérek. Ledobom a homokba a pólómat, amit ráhúztam a bikinimre, azzal már futok is a start vonalhoz. A tömeg még egyszer megtapsol minket, és én próbálok ismerős arcokat keresni, mert abban reménykedem, hogy kapok egy kis önbizalmat. Talán még összejöhet. Talán. Valakin megakad a szemem. Az anyámon. Ő is észrevett engem. Igen, tudom, ez nem volt a tervben, de most így alakult. Muszáj megvédenem a becsületemet.

A résztvevőkkel együtt felsorakozunk az óceán partjánál, lábamat belefúrom a homokba és várom az indulást.

-Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei szörfversenyen, egy izgalmas futam elé nézhetünk a mai délelőttön -harsogja a közeli hangosbemondó.
 
Íme, felrakom a történetet, amit ketten írtunk, az unokatesómmal.
Remélem tetszeni fog nektek, ez egy romantikus story, ami az óceán partjainál játszódik.
Nem ígérhetem /ígérhejük, hogy mindig időben fel tudjuk majd rakni az új részeket, de igyekszünk feltölteni őket!

Jó olvasást, és arra kérlek titeket, hogy akik elolvasták az írásunkat, azok írjanak róla véleményt!

Köszönettel:                                                                                        A szerzők