Hullámok között (Befejezett)

Itt is van az első fejezet, jó olvasást kívánok! Minden vélemény számít!

Hullámok között

1.fejezet 

 

Milla Mackay

-Szeretnél indulni a versenyen? –kérdezte kiabálva utánam a nagy bácsim.

Én? Versenyezni? Ugyan már!

Nem sok esélyt látok, hogy valami jó kisülne abból, ha én deszkára állok. Már az első percekben lemosnának a hullámok róla. Szerencsére azért tudok úszni, de nem szeretném vízben találni magam, a verseny alatt. Ám biztos, hogy nem indulok, szóval kár aggódni az ilyenekért. Senki sem tud rávenni.

Búcsút intek Billy bácsinak, és folytatom magányos utamat. Öles léptekkel közeledem a parthoz, ahol már mindenki lázban ég. Plakátok itt, díszek ott… eléggé el tudják túlozni.

A felkelő nap fényével együtt jöttek a rajongók is. Sipítozva, ájuldozva csináltak egy tonna képet a helyszínről, senkit sem kímélve a vaku fényétől. Mindenki a kedvencét bíztatja. A versenyzők a parton sorakoznak, a deszkáikat a homokba állítva, bájolognak a kamerákba. Persze mint mindig, most is vannak kivételek. Az egyik idős fazon nem hajlandó mosolyt erőltetni a képére, így nem is foglalkoznak vele különösebben, pedig egy egész hadseregnyi rajondó tábora van ám! Bugyuta virágfüzérekben flangálnak ide-oda, idegesen várva az ünnepség megnyitását.

Elmélyedve figyelem a sok embert, és nem veszem észre, hogy valaki odaosont mögém.

-Milla, nem is tudtam, hogy pincérlányok is benevezhetnek –szólal meg egy gúnyos hang a hátam mögött. Meg se kell fordulnom, hogy kitaláljam ki az. Jennifer. Nincs jobb elfoglaltsága, minthogy engem piszkáljon, éjjel -nappal.

Átnézek a vállam felett, és ő csípőre tett kézzel pásztáz végig. Már megint azt a csillogós, pink bikinit vette fel, amit Amerikából hozatott. Na, gyönyörű, mondhatom!

Hosszú szőke haját hátradobja, és kihívóan rám vigyorog. A napszemüvegét megigazítva felhúzza az egyik szemöldökét, valamiféle választ várva tőlem.  

-Úgy tudtam szabad, elvégre te is itt vagy!- felelem, és úgy csinálok, mintha nem is hallanám a nevetését. Rövid volt és halk, de megalázó.

Nem kívánok többet kommunikálni vele, ezért elindulok, faképnél hagyva.

Igazából az én nevem nincsen bent a jelentkezők listáján, de most már csak azért is elintézem ezt az ügyet. Nem hagyhatom annyiban a dolgot!

Odaballagok az egyik felállított bódéhoz, és egy idős asszony fogad, az, aki le fogja vezetni a versenyt.

Tisztában vagyok vele, hogy alig van tíz perc a kezdésig, de mégis megpróbálom. Elmondom neki, hogy nevezni akarok, ám ő olyan „sajnálom, de ezzel már elkéstél” választ ad, ennek ellenére nem adom fel a dolgot. Elmesélem, hogy miért, muszáj szerepelnem a versenyen, és végül egy kis könyörgés árán sikerül rábeszélnem. A nevem felkerül egy kis cetlire, a többi 14 mellé.

-A verseny egy perc múlva kezdődik!- szólalt meg a hangos bemondó.

Egy pillanatra megdermedek, mert eszembe jut a deszkám, amit a strandon hagytam.

-Aztán jól lovagold meg a hullámokat! –köszön el tőlem a nő, és én sietős léptekkel kisurranok a bódéból, és próbálok utat törni magamnak az egyre csak növő embertömeg sűrűjében. Annyira sietek, hogy majdnem feldöntöm az egyik kis gyereket, aki egy aprócska zászlót tartva ujjong.

Perceken belül a kezemben szorongatom a deszkám, és a kezdésre éppen hogy visszaérek. Ledobom a homokba a pólómat, amit ráhúztam a bikinimre, azzal már futok is a start vonalhoz. A tömeg még egyszer megtapsol minket, és én próbálok ismerős arcokat keresni, mert abban reménykedem, hogy kapok egy kis önbizalmat. Talán még összejöhet. Talán. Valakin megakad a szemem. Az anyámon. Ő is észrevett engem. Igen, tudom, ez nem volt a tervben, de most így alakult. Muszáj megvédenem a becsületemet.

A résztvevőkkel együtt felsorakozunk az óceán partjánál, lábamat belefúrom a homokba és várom az indulást.

-Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei szörfversenyen, egy izgalmas futam elé nézhetünk a mai délelőttön -harsogja a közeli hangosbemondó.