2016. február 27., szombat

Írói utószó


Írói utószó

 Drága Olvasóink!



 Végül, ahogy ígértük Nektek, itt vagyunk az írói utószóval. Sokáig húztuk az időt, de már nem szeretnénk tovább halogatni, talán a lezárásra sose lenne megfelelő idő.
 Először is szeretnénk megköszönni Nektek a támogatást, a blog olvasását és, hogy nyomot hagytatok magatok után! Sosem gondoltuk volna a legelején, hogy eddig eljutunk, arról nem is beszélve, hogy a légvégéig. El nem tudjátok képzelni, milyen hálásak vagyunk Drága Olvasók, hiszen kitartóak, kedvesek és támogatók vagytok velünk szemben! Mi sem mutatja jobban ezt, mint a sok visszajelzés. 
  Köszönjük!


Mivel nem szeretnénk csöpögősen, sírós hangulatban elbúcsúzni, ezért jöjjön pár tény a blogról:



  • Az első bejegyzés 2013.06.30. került fel, egy hónapra rá pedig az első fejezet
  • Olvasók száma: 11
  • Megjegyzések száma: 47
  • Nyáron kezdtünk bele majd idén lesz három éve nyáron, hogy a történet végére értünk  






  • Mikor elkezdtük, bele se gondoltunk, hogy ebből egyszer egy blog vezetés lesz
  • Máig emlékszünk arra a pillanatra, mikor a neveken törtük a fejünket, az egyikünknek a Sean tetszett, míg a másikunk Ruben mellett döntött, így lett a két középponti alak a két fiú
  • A helyszín is nagy szerepet játszott a sztoriban, hiszen meghatározta az egészet, számunkra a helyszín egyértelmű volt. Az ötletelésnél egy forró nyári napon, talán mi is vágytunk a puha homokra a lábunk alatt, és a hűsítő óceánra
  • Sokszor eljátszottunk a gondolattal ( hiszen ki ne tenné), mi lenne, ha megfilmesítenék, akkor pontosan tudnánk kik lennének a megfelelő jelöltek a szerepekre
  • És talán voltak akik elgondolkodtak a cím választáson, szerintünk teli találat volt, mivel számunkra ennek van egy átvitt értelme is. Milla és a két fiú viszonyát is lehet a cím alatt érteni. Talán ez okozta a legnagyobb fejtörést.


A Pennát a kézbe blognak pedig szeretnénk megköszönni a blogajánlót, nagyon hálásak vagyunk! :))
Itt megtalálhatjátok: 







Az egyik szemünk sír a másik nevet, furcsa lesz, hogy vége a megálmodott világunknak és lezárul egy fejezet, de ezen az úton ígérjük nektek is és magunknak is, nem hagyunk fel az írással, szeretnénk folytatni és még többet fejlődni. :)




És akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

A Hullámok Között hivatalosan is 

BEFEJEZETT



Sok-sok köszönet és ölelés:
Az Írók

Emma W. és Helena R. :)