Hullámok között (Befejezett)

A második fejezetet is megírtuk közösen, ezért azt is fel tudom rakni.
Jó olvasást!

2.fejezet

 

Ruben Synder

Az öcsémre pillantok, aki olyan izgatott akárcsak én.

Nekem kell győznöm, hiszen én vagyok a nagyobb!

A nap égeti a bőrömet és úgy érzem, ha a következő pillanatban nem leszek vízben, elégek. Unottan figyelem a többi versenyzőt, akik bizonyára a kupáról áhítoznak, de egyik sem néz ki túl gyakorlottnak.

És megszólal az indulást jelző síp. Dobhártyarepesztő hangot ad ki magából, és egyszerre rohanunk a víz felé.

Gyorsan felmérem a helyzetet. A 15 versenyzőből hat lány van, és egyikből sem nézem ki, hogy képes lenne lehagyni. Zömében idősebb fickók vannak, most még nem tulajdonítok egyikre sem túl nagy figyelmet. Csak az öcsémre. Vele vigyázni kell, mert jó. Túl jó. Nem engedhetem, hogy elém kerüljön.

Combig belegázolok a vízbe, ráhasalok a deszkámra, és hajtani kezdem magam a legnagyobb hullám felé. Ám nem csak én pályázok rá, a szemem sarkából látom, hogy két lány van a nyomomban. Az egyik rózsaszín bikinit hord, a másik, pedig zöldet. Mogorván néznek egymásra, nem hiszem, hogy túlzottan szimpatizálnának. A szőke hajú beelőz, és oda kiállt valamit a másiknak, aki elfordul balra, és felkerül egy kisebb hullámra.

Gyorsan visszafordulok, észreveszem, hogy alig három méterre van az öcsém, így belehúzok, és felkerülök a magasra  csapó vízre. A partról hallom, ahogy éljenzik a tömeg, és a hangosbemondó is kommentál: „Úgy tűnik idén is sikerült kifognia Rubennek a legnagyobb hullámot és…”

Csinálok egy mutatványt a levegőben.

-„Gyönyörű! És meglovagolja, el sem hiszem! Emberek ez nem semmi …!”

Elégedetten mosolygok magamban, de meghűl a vér az ereimben, amikor így fojtatja.

-„Ám valaki váratlanul feltűnik mögötte. Nagyon szoros a verseny. Milla Mackay ….”

A többit már nem hallom.

Tessék?!

Hátranézek, és az a zöld bikinis csaj van mögöttem.

Ez nem igaz!

Csinál néhány trükköt, majd eltűnik hirtelen. Egyből Seant keresem, de nem látom.

Hova tűnt? Ez nem jelent jót.

Váratlanul nekem csapódik valami olyan erővel, hogy elvesztem az egyensúlyomat. Erre nem számítottam, és a vízbe esek.

Hallom, ahogy a deszkám ketté törik, és a hullámok elnyelnek. Levegőért kapkodok, és nem akarom hallani a megjegyzést, amit a partról közvetítenek.

Valami beleesik még a mélybe. Nem a szörföm. Egy ember...

Elönt a méreg.

Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?! Meg is sérülhettünk volna!

Nézem, ahogy a lány a felszínre úszik, és sajnálattal veszem tudomásul, hogy az ő deszkája épségben megúszta.

Még jobb!
Dühösen felúszok. Azt hiszem nem hallok jól, amikor ilyeneket mondanak.

„Júj, ez csúnya húzás volt, de úgy néz ki mindenki jól van, nem sérültek meg. Blablabla… Sean Synder…. Blabalbalbla… ő vezet…”

Csapkodni kezdek, és rákiabálok a lányra: -Mi a fenét műveltél?!

-Én…? –csodálkozik, köpködve a vizet –Te jöttél nekem!

-Nem én törtem ketté a deszkádat! -ordítom kikelve magamból- Hiszen egy vagyonba került!

Ajánlom, hogy fizesd ki a károkat!

-Nem érdekel, kiestem miattad a versenyből!- kiabálja vissza a deszkájához úszva.

Van képe ilyeneket mondani? Dühösen kiúszok a partra, ahol már körüléljenzik a nyertest. Nem én vagyok az. Nem is egy lány. Hanem ő… az öcsém. Fotók, vakú és a kupa.

Az  az enyém lett volna, ha nincs az a pöffeszkedő mitugrász!

Az arany kupát a kezébe nyomják, amin egy hullám lovas látható, aki átsiklik a nagy víz alagút között. Persze örülök a sikerének, de már majdnem a célnál voltam.

Nekem is a kezembe nyomnak egy Pepsit , ünneplést gyanánt, de nekem roppantul nincs kedvem ehhez. Ezért szótlanul odébb állok.

Egy kar telepedik a vállamra. Sean.

-Tesó, nem jössz ünnepelni, a hullámok királyával?- kérdezi vigyorogva.

Savanyú arcot vágok. -Van egy kis dolgom.

-Mi lehet fontosabb nálam?- hitetlenkedik.

Megveregetem a vállát, és eloldalgok a törött deszkám emlékével.