Hullámok között (Befejezett)

És itt van a harmadik fejezet.

3.fejezet

Milla Mackay

Vizesen kibattyogok a partra.

Miért lenne az én hibám? Nem én mentem neki. Kérjen bocsánatot, vagy különben nem kap egy vasat sem! Hihetetlen tuskó. Ekkora frátert! És még nekiáll följebb!

Kicsavarom a vizet a hajamból, és reménykedem, hogy Jenniferrel nem futok össze. Elszúrtam a meccset, és … porrá vált a tekintélyem is. Ha egyáltalán még volt. A csatát elvesztettem, de a háborút nem.

 

Pár órára beugrok dolgozni, mert a versenyek alatt ez nem kötelező. Én felszolgálólány, jobban mondva pincérlány vagyok. Nem a legjobb, de szeretem amit csinálok. Kivéve talán az élénk színű virágfüzéreket rühellem, amit muszáj felvennünk.

-Mit hozhatok?- kérdezem.

-Egy mangó turmixot szeretnék -a menüt nézegetve válaszolnak a vendégek.

-Egy pillanat és hozom –vágom rá azonnal.

Ez itt az egész parton a legtrendibb hely, a finom turmixokat mindenki ismeri, és szívesen fogyasztja. A megérkezett vendégeket egy minőségi vacsora várja, megfizethető áron.  Csak egyetlen egy hibája van, méghozzá az, hogy Jennifer apjáé ez az bár.

Kör alakú asztalok helyezkednek el a fedett részben, ahova egy terasz vezet. A bár mellett a homokba tartók vannak helyezve, és éjszakánként fáklyákat raknak beléjük. Hangulatos hely, senki sem panaszkodhat. A tetőrészt egy neon felirat ékesít: Hawaii Paradise.

 

Késő délután van, amikor elhagyom a munkahelyem.

Fárasztó napom volt, ezért amint hazaérek, veszek egy hideg zuhanyt. Várom, hogy lehűtsön, és abban bízok, hogyha sikerül elterelnem a figyelmemet, nem fogok azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha…?

Felöltözök, és a konyhába megyek. Megvan! Mosogatni fogok! Elég jó elfoglaltság, de sajnos túl hamar végzek vele. Leroskadok a kanapéra, és számolom a perceket. Úgy döntök, hogy elmegyek sétálni.

Kilépek az ajtón, a meleg nyári szellő az arcomba csap. Legalább 40 fok lehet, tikkasztó a hőség. Lemegyek a partra.

Elfoglalok egy sziklát, a hullámok közelében egy szemtelen sirály mellettem, aki csapkod a szárnyaival.

-Hess innen!- mordulok rá.

Rémülten elszáll a közelemből. A dühöm már valamennyire csillapodik, de amikor meglátok egy ismerős alakot a parton, nem hagyhatom annyiban. Lesz még egy-két szavam hozzá, anélkül, nem ússza meg.

Felpattanok, és odafutok hozzá, de nem lát engem, mert háttal áll.

-Hé, mi a fenét képzelsz, mégis?! –kiabálok.

Gyorsan megfordul, és amikor észrevesz engem, elkerekedik a szeme.

-Mi… ezt nekem, mondtad? –kérdezi hihetetlenkedve.

-Miért, szerinted van itt valaki a közelben? –folytatom –Először kiabálsz velem, mert eltörtem a deszkádat, és ezek után még is te nyered meg, ezt az átkozott meccset!

Kinyitja a száját, de egy hang nem jön ki rajta. Csak bámul rám.

-És tudod, mit? Nem fogom kifizetni a deszkádat! –megfordulok, és faképnél hagyom. Ezt megérdemelte! Tuskó.

Hallom, ahogyan utánam fut.

Na már csak ez kellett…

-Várj! –kiáltja –Ez egy rossz vicc? Az újságírók küldtek ide, hogy megszégyenítsél? –kérdezi zihálva.

-Nincsen kamerám, és nem vagyok újságíró! Tudnod kell, mert ott voltam…

-Figyelj, biztosan megtudjuk, beszélni ezt a dolgot, egy turmix mellett -mondja.

 -Hihetetlen vagy! –rázom a fejem.

Megint csodálkozik. Felemelem a kezem.

-Ne is mond, tudom mit akarsz. De nem fogok belemenni a játékba.

-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz… -védekezik.

-Ne játszd meg nekem az ártatlant!

-De..

-Nincs több mondanivalóm, és nem az én hibámból történt.

Egy nagy sóhaj szakad fel a tüdőmből.

Ezt jól megmondtam.

És volt képe azt állítani az egészről, hogy semmit sem tud?!

Még hallom, ahogy utánam kiált, de nem foglalkozom vele, hanem egyenesen hazafutok.