Hullámok között (Befejezett)

Halihó! Már kész is van a 6. fejezet, örölünk az eddigi megjegyzéseknek, és köszönjük azoknak is, akik elolvasták a bejegyzéseinket :)

Jó olvasást! Reméljük ez a fejezet is tetszeni fog, ez egy kicsit hosszabb fejezet lett! :)

6.fejezet



Milla Mackay

Másnap reggel arra számítok, hogy káosz fog uralkodni a bárban Ruben miatt, de ahogy elnézem, egészen jól beleolvadt a munkába.

Felkötöm a köpenyemet, összefogom a hajamat. Látta, hogy bejövök az ajtón, de csak akkor jön oda hozzám, amikor kiszolgálta a vendégeket, és felírta azt, amit kiválasztottak a menüből.

Semmi „szia” vagy „hello” rögtön belevág.

-Nos, hogy döntöttél?

-Háát nem is tudom –úgy teszek, mintha vonakodnék.

Ránézek, könyörgő arckifejezést vág.

Sóhajtok.

Bármennyire is ellenszenves a fickó, megpróbálhatok együtt dolgozni vele. Muszáj lesz.

-De csak akkor, ha figyelsz rám, és pontosan azt teszed, amit mondok –sorolom fel neki a követelményeimet. –Ezenkívül azt is szeretném, ha megkímélnél a megjegyzéseidtől…

-Ezt igennek veszem –vigyorog -Mivel kezdjük akkor?

-Először is írd fel mit kérnek a vendégek, úgy látom igazán belejöttél már a dologban, aztán ad le a rendelést, oda –mutatok az egyik lányra, aki az egyik pult mögött jegyzetel. –Eddig minden világos?

-Próbállak követni –biztosít.

-Akkor jó –a kezébe nyomok még egy füzetet.

Habozik.

-Gyerünk, Brad Pitt, nem érünk rá egész nap! –megfogom a karját, és magam után húzom jelezve azzal, hogy kövessen.

Odataszigálom a lányhoz, aki amikor meglátja, egyből zavarban jön. –Ó, köszönöm… -veszi át a füzeteket, úgy őrizve őket, mintha most kapott volna valami hatalmas értékű ajándékot.
Bevallom őszintén, teljesen más viselkedésformát vártam el Rubentől. Azt képzeltem, hogy itt is kiabálni fog, amikor valamit rosszul csinál, ideges lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné, de semmi ilyent nem tapasztaltam még a nap folyamán.

Mindenkivel kedves volt, a vendégeket készségesen kiszolgálta, és egy két alkalom kivételével velem is rendes volt. Kénytelen vagyok bevallani, hogy ha akar, elbűvölő is tud lenni.

Vajon csak a munka miatt csinálja? –kérdezem magamtól.

Persze, mindenki más az első napon…

***

Telnek a napok, csináljuk a munkát, de semmi változás nincsen a fiúban. Kezdem azt fontolgatni, hogy tényleg bocsánatot kérek tőle, mert a parton kiabáltam vele…

Odamegyek a konyhába, ahol éppen mosogat. Könyékig feltűrte az ingét, és egyre csak rakja be a vízbe a szennyes edényeket.

Úgy döntök, inkább nem zavarom meg a munkában, és már kilépek az ajtón, amikor észrevesz.

-Hé, Milla! –kiált utánam.

Megfordulok.

-Mit csinálsz itt? Máris végeztél a vendégek kiszolgálásával? –kérdezi.

Már megint magyarázkodásra kényszerülök.

-Nem… én, csak –kezdem, de fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Meséljem el, hogy azért kerestem fel, mert bocsánatot akarok kérni? Vajon hogyan reagálna? Kiröhögne?

Észreveszi, hogy zavarba jöttem, mert így szól:  -Nem muszáj elmondani, ha nem szeretnéd.

Ha nem szeretném? Ezt furcsa hallani az ő szájából. Most először hagy nekem választást.

-Én csak ezért jöttem –kapom fel a legközelebbi poharat –Kelly küldött vissza érte.

Túl jól hazudok, mert úgy néz ki elhitte.

Bólint, és mintha kissé csalódott lenne.

Kilépek a konyhából, a kezemben a használhatatlan üvegpohárral. Ezt nagyon elrontottam!

Egyenesen a mosdóba megyek, és addig tartom a víz alá a fejemet, amíg meg nem nyugszom.

Az utóbbi napokban Kelly említette, hogy kezdek furcsán viselkedni. Akkor csak egy rossz poénnak tartottam, de kénytelen vagyok belátni, hogy igaza volt. Valami változás elindult bennem, de fogalmam sincs mi lesz a végeredménye. Nagyon remélem, hogy nem Ruben az oka. Mindenesetre amíg kiderül, szeretném, ha a közelemben lenne.

***

 

Az egyik szünetben behúzom Kelly-t az turmixkészítő pult mögé.

-Idefigyelj! Én nem … -kezdeném, de közbevág.

-Mit nem? Megöl a kíváncsiság! –mosolyog, ám látom rajta, hogy megrémült a reakciómon. –Csak nincs valami baj?

-Nem, dehogyis! –védekezem.

Elgondolkozom, amikor rájövök, hogy mennyire félre lehetett érztelmezni. Akkor másképp fogalmazok.

-Szeretnél Ruben mellett dolgozni? –kérdezem.

Tágra nyílik a szeme.

-Mi lenne, ha pár hétre helyet cserélnénk? –folytatom- Te mosogatnál helyettem a fiúval, és segítenél neki?

Heves bólogatásba kezd. –Igen, persze, persze!

-Én pedig turmixokat tálalok a vendégeknek, helyetted. -ájánlom.

Egyből beleegyezik a szerepcserébe, én pedig boldog vagyok, hogy már csak ezen a napon kell Rubennek elmagyaráznom a teendőket.

***

Este ezúttal is nekem kell zárnom. Ruben megint megvár, de arra hivatkozik, hogy ellenőrizni akarja, hogy tényleg jól van-e bezárva az ajtó. Mondhatom gyenge indok.

De mindegy, mert holnaptól kezdve Kelly mellett fog dolgozni.

Éppen el akarok menni mellette, amikor megszólít.

-Milla…

Megtorpanok. Ez azon kevés alkalmak egyike, amikor kimondja a nevem.

-Kösz, hogy segítettél a héten -szólal meg.

Nem mondom azt, hogy semmiség, mert minden nap három órámba telt, mire ismertettem vele az aznapi szükséges dolgokat.

Beérem egy biccentek.

-De komolyan mondom!

-Szívesen –motyogom. És kihúzom a kulcsot a zárból. –Na, jól zártam be az ajtót, Sherlock? –kérdezem, mert tisztára úgy szemléli a kilincset, mintha egy bűnügy kellős közepén állnánk. Remélem, hogy sikerült elterelnem a témát.

-Igen, rendben van hölgyem, átment a vizsgán! –vigyorog.

-A vizsgán? –hőkölök hátrébb, de nem tudom visszatartani a huncogásom. A hölgyem szót eddig még nem hallottam a szájából, mert tudtommal nem az illedelmes modoráról híres. Mégis annyira röhejes ez az egész.

Először veszekedünk, és úgy teszünk, mintha az egész el lenne felejtve, pedig végig azt várjuk, hogy a másik hozza fel a sztorit, és ő kérjen bocsánatot előbb. Nemrégen még képes lettem volna bármit megtenni, hogy elkerüljem, ám most már nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ha nem is nagyon… de megkedveltem Rubent.

És most ő is nevet velem. Végre először érzem azt, hogy sikerült igazán mosolyt csalnia az arcomra.